Hírek

Mérföldkőhöz érkezett a Vitafort takarmánygyárának építkezése

Mérföldkőhöz érkezett a dabasi Vitafort Zrt. takarmánygyárának építkezése, melynek kivitelezési szakaszát 2021-ben kezdte meg az Abraziv Kft., hosszas és gondos tervezőmunkát követően. 

A hagyományok szerint, amikor egy építkezésen a tartószerkezet eléri a legmagasabb pontját, ünnepélyes keretek között bokrétát tűznek ki az épület tetejére, áldást kérve a házra, majd megvendégelik az építkezésen dolgozókat. 

Ezt a szép hagyományt felelevenítve tegnap, a kora délutáni órákban bokrétaavató ünnepséget rendezett a Vitafort Zrt. (építtető), melynek képviseletében beszédet mondott Kulik Zoltán Vezérigazgató Úr. 

Az Abraziv Kft. (építő) nevében, Mondik Zsolt Ügyvezető Úr tartott pohárköszöntőt. Az eseményen Dabas város polgármestere, Kőszegi Zoltán is részt vett, aki méltatta a beruházás térségre gyakorolt jelentőségét. 

A 40 méter magas, 9 emeletes, közel 6000 m2 hasznos területű, automatizált vezérlésű takarmánygyár átadására 2023-ban kerül sor. A gyár évi premix-, koncentrátum- és takarmánykeverék gyártási kapacitása eléri majd a 100 ezer tonnát. 

A projekt a "Lépj a jövőbe 4.0 A-Z üzem" nevet kapta, amely utal a teljes folyamat összetettségére, az egyedi gépek gyártásától a legkorszerűbb jellemzőkkel megépített, komplett gyártó- és keverőüzemek teljeskörű kivitelezéséig.

Kérjen további információt